Európa legjobb karácsonyi vására ismét az Advent Bazilika

|

Negyedik alkalommal nyert a European Best Destination online szavazásán a budapesti Advent Bazilika karácsonyi vásár.

Advent Bazilika a legjobb európai karácsonyi vásár

A Szent István téri Advent Bazilika sorban a harmadik, összesen már negyedik alkalommal nyeri el a European Best Destination utazási portál legjobb karácsonyi vásárának címét. A 20 európai várost felsorakoztató szavazás november 7-én indult és december 7-ig tartott. Budapest Londont, Bécset, Brüsszelt, Prágát, Drezdát, Madeirát, Birminghamet, Edinburghót és Poznant is maga mögé utasította.

2023-as szavazás kiemelkedő érdeklődés mellett zajlott és rekordrészvételt hozott. 168 országból összesen 592 992 szavazat érkezett és több mint 335 ezer alkalommal osztotta meg szavazásának eredményét a közösségi oldalakon a verseny hét napja alatt. A magyar vásár 68 029 kedvelést kapott.

A budapesti karácsonyi vásár 2019, 2021 és 2022 után immár negyedszer nyerte el az Európa legjobb karácsonyi vására címet. Ez rekordnak számít, ugyanis ez korábban még egyetlen vásárnak sem sikerült.

Idén 13. alkalommal megrendezett vásár 45 napon keresztül, 150 kiállítóval és megannyi program várja a vásárba látogatókat.

Családdal, barátokkal vagy munkatársakkal is élvezetes program lehet az igazi autentikus karácsonyi hangulat. Nem csak vásár forgataga, de a csodálatos, kézzel készült alkotások, a fantasztikus gasztrokalandok, a művészi előadások, a korcsolyázók önfeledt kacagása vagy a Bazilika homlokzatán a fény- és árnyék izgalmas, 3 dimenziós játéka mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy újra beköltözzön a szívünkbe az advent időszak áldott várakozása és ismét visszarepüljünk gyerekkorunk karácsonyainak csodáihoz.

Oszd meg a cikket másokkal!

Heti Barangoló

- hirdetés -

Népszerű

Ez is érdekelhet
Még több tartalom

Sevillaban fizetős lehet az ikonikus Plaza de España tér

A dél-spanyolországi Sevilla városa fizetőssé teszi a leghíresebb látványosságát,...

Az európai tengerpartok a világ legjobbjai között vannak

A TripAdvisor 2024-es Best of the Best Beach díját...

Rekord részvétellel zárult az idei Idegenvezetők Világnapja

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara több mint két évtizede...

50 év után felújítják Solymos várát

Solymos várát (Cetatea Șoimoș) román költségvetési forrásokból állítják helyre...