Az ENSZ Turisztikai Világszervezet (UNWTO) 260 település közül Tokajt választotta a világ legjobb kiemelt települései közé.
Kiemelt turisztikai desztináció lett Tokaj
Az alapításának 950. évfordulóját ünneplő város 260 településsel mérette meg magát az UNWTO Best Tourism Villages of 2023-díjért. Ez az első alkalom, hogy magyar település ilyen rangos turisztikai díjat kapott.
Tokaj hazánk egyik legkedveltebb utazási célpontja, a világörökségi borvidék és a tokaji aszú névadó települése. Az UNWTO által 2021-ben indított kezdeményezés olyan vidéki úti célokat díjaz, amelyek nemcsak kiemelkedő turisztikai fejlesztéseket valósítanak meg, hanem hangsúlyt fektetnek a helyi értékek és termékek megőrzésére és népszerűsítésére, valamint törődnek a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóság megőrzésével is.
„Óriási megtiszteltetés ez az elismerés Tokajnak és a borvidéknek. A díj visszaigazolja azt a kitartó munkát, amit évek óta végzünk. Fontos, hogy Tokaj egyfajta minőséget is jelentsen azok számára, akik úgy döntenek, hogy úti céljuknak minket választanak. A városban és a borvidéken is olyan, a Magyar Kormány által támogatott fejlesztések valósultak meg, illetve vannak folyamatban, amelyek segítik azt, hogy Tokaj valóban a világ élvonalába tartozhasson. Büszkén fogjuk viselni a világszervezet rangos díját.” – hangsúlyozta Posta György, Tokaj polgármestere az ünnepélyes díjátadón, amely október 19-én tartottak Szamarkandban, Üzbegisztánban.
A díjat Tokaj minden hazai és nemzetközi reklámjában feltűntetheti, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy még több turista érkezzen a településre, felfedezve természeti szépségeit, értékes kulturális kincseit, széles bor- és gasztronómiai kínálatát.
Cél a turizmus elősegítése
A zsűri a világ 29 országából 54 települést választott ki a 2023 legjobb turisztikai településeinek bemutatására, beleértve például perui, etióp, iráni, indonéz és japán városokat is. A szomszédos országok közül az osztrák Schladming, St. Anton am Arlberg, valamint a horvát Slunj is helyet kapott a listán.
Az ENSZ Turisztikai Világszervezet (UNWTO) a turizmus globális irányítását és fejlesztését célzó szervezet. Fő feladata a turizmus fenntartható fejlődésének elősegítése, valamint a turizmus pozitív hatásainak erősítése a gazdasági növekedés, foglalkoztatás, kultúrák közötti párbeszéd és általános jólét terén.
A Best Tourism Villages by UNWTO kezdeményezése a turizmus vidékfejlesztésben betöltött fontos szerepére mutat rá. A kiírás globális, és 15,000 lélekszámot meg nem haladó települések is nevezhetnek.